Blog Kriptotárca Wallet

BitBox02 hardveres kriptotárca

Várható olvasási idő: 5 perc

Svájcban Zug és Zürich között egy kisvárosban Adliswil-ben van egy vállalkozás, amely Shift Cryptosecurity AG néven tevékenykedik. Az első termékük a BitBox01 volt, amely 2019 november 12 óta már nem elérhető. De itt van az új BitBox02, amely a napokban megérkezett hozzánk is tesztelésre.

A BitBox02 egy OLED kijelzővel és érintőfelülettel ellátott hardveres tárca, amely Bitcoin, Litecoin, Ethereum és ERC20 tokenek tárolására, pontosabban ezen eszközök digitális titkos kulcsának tárolására lett tervezve. Egy egészen más módszert fejlesztettek ki a kezelésre a hardveres tárcák között, amely 3 gesztusra épül, a tapintásra, a csúsztatásra és a tartásra. Ugyanis ezen módokkal használható az eszköz.

A dobozban kibontás után megtalálható maga a BitBox02, egy MicroSD kártya, egy USB-C – USB-A átalakító, egy USB-C hosszabbító kábel, 3 darab rövid kötél, amivel kulcstartóra is lehet tenni az eszközt, valamint különböző matricák.

A BitBox02 két kiadásban érhető el, az egyik csak Bitcoint támogat, a másik, amelyiket tesztünkben is használtuk, támogatja a Bitcoin, Litecoin, Ethereum és az ERC20-as tokeneket. Minderre azért gondoltak, hogy aki csak Bitcoinnal foglalkozik, ne hagyjon támadási lehetőséget más oldalról a digitális vagyona érdekében.

Amit a BitBox02 hardveres tárca tud

BTC, LTC és ETH mellett még FIDO U2F hitelesítésre is használható az eszköz minden olyan platformon, amelyik erre lehetőséget biztosít. (Pl. Facebook, Google)  Windows 7-től felfele, macOS 10.11-től felfele és Linux-on használható. A termék 12 gramm és egy 128×64 pixel méretű OLED kijelzőt tartalmaz.

Az USB kapcsolat titkosítva történik az eszköz és a BitBox program között a Noise protokollt használva. Minden bekapcsoláskor megjeleníti a bootloader a firmware hash-ét, amit a Shift Cryptosecurity írt alá, valamint az eszköz nem is fogad más firmware-t, csak amit a cég hitelesít az aláírásával. A jelszóhoz és a maghoz való illetéktelen hozzáférést egy ATECC608A biztonsági chip biztosítja. Az adatok mentését titkosítva azonnal elvégzi a MicroSD kártyára.

Keltsük életre a BitBox02 tárcát

A használatba vételhez első lépésben le kel tölteni a BitBox programot a gyártó weboldaláról. Amíg a program töltődik, helyezzük be a MicroSD kártyát a tárcába. A kártya biztonsági mentésként funkcionál. Miután létrehozzuk a digitális tárcánkat, a MicroSD kártyát tartsuk szeparáltan a BitBox02-től, de ez a csomagban kapott toknak köszönhetően egyszerűen megoldható.

A program elindítása után először frissíti magát, illetve az eszköz firmware-ét. A csatlakoztatás után az eszközön is jóvá kell hagyni azt a kódot, amit a számítógép ad, hogy megbizonyosodjon arról, nem kompromittált eszközt használunk. Ezt követően választhatunk 3 lehetőség közül, hogy új tárcát hozunk létre, egy korábbi tárcát állítunk vissza a MicroSD kártyáról, vagy a mnemonic szavak segítségével egy már létező tárcát használunk a BitBox02-vel.

Mivel már több tárcát is teszteltünk, ezért a mnemonic szavak segítségével egy korábbi tárca visszaállítását terveztük. Itt jött el az ideje annak, hogy megismerkedjünk a korábban írt 3 gesztussal, a tapintással, csúsztatással és tartással.

Simogatás, becézgetés

Az eszköz nem tartalmaz mechanikus gombot, hanem csak érintésre érzékeny felületet. A számítógéphez csatlakoztatás után a kijelzőn, amely a felső teljes felületén található (hacsak nem fordítva lett csatlakoztatva…), a bootloader firmware hash látható 9 másodpercig, majd lehet választani, hogy melyik oldal legyen az alsó része attól függően, hogyan csatlakoztattuk. Nem érzékeli az eszköz maga, de egyszerű képernyőforgatásról van itt szó. Az OLED kijelző minősége tökéletesnek mondható, kontrasztos. A forgatáshoz meg kell simítani az alsó vagy felső részen található érzékelők közül az egyiket.

A visszaállítás alatt lehet igazán ismerkedni az eszköz kezelésével. A mnemonic szavakat az alsó érintőfelülettel lehet kiválasztani. 3 blokkban vannak a betűk a-h, i-q és r-z-ig különbontva. Ha az a-i-t választjuk, akkor utána tovább bontódnak a betűk a-b-c, d-e, f-g-h részre, hogy ismét az érintőfelülettel tudjuk kiválasztani a szükséges betűt, ami kell a szóhoz, amit meg szeretnénk adni. Ha egy betűt megadtunk, jöhet a következő. A mnemonic szavak megadásakor annyi segítséget kapunk, hogy nem kell a szavak betűit végig egyesével megadni, hanem a mnemonic szótárt használva az eszköz pl. a broc beírása után tudja, hogy a broccoli lesz a szó, így már csak a betűket kell jóváhagyni.

Ha a szavak rendben vannak, meg kell adni egy jelszót kétszer, amivel az eszközt védeni fogjuk, utána pedig jóvá kell hagyni az időt, hogy annyi van-e amit az eszköz mutat. Fontos információ, hogy az az idő jelenik meg itt, amikor elkezdtük a szavakat megadását, nem az aktuális idő.

Mire sikerült visszaállítanom egy olyan tárcát, amit még egy Trezor One-al hoztam létre, de a KeepKey-en is azzal próbálkoztam, eltelt egy jó fél óra. Az első próbálkozásra rosszul adhattam meg valamelyik szót, emiatt félbeszakadt a folyamat, utána a végén nem hagytam jóvá az időt, mert pár perccel korábbi volt (akkor jöttem rá, hogy a visszaállítás kezdeti idejét kell megadni), de harmadikra sikerült. Ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk használni kell is egy ilyen gyakorlás.

A jóváhagyásokhoz a tartásra van szükség, ugyanis olyankor az eszköz jobb szélén alul és felül is meg kell fogni az eszközt pár másodpercig, így történik a hitelesítés.

A BitBox programja

Miután sikeresen visszaállítottuk a tárcát, lehet ismerkedni a program használatával. A fejlesztő csapat nem bonyolította túl a felületet. 5 különböző számlán lehet kriptokat tárolni a 3 már korábban is írt BTC, LTC, ETH mellett bech32 segwit címformátumra is lehet tárolni BTC-t és LTC-t.

Küldés és fogadás mellett bitcoin esetében van lehetőség kapásból bitcoint vásárolni a Safello beépített váltójával. Korábban a Safello nem jött szembe velünk, a svéd cég szolgáltatása, hogy VISA/MASTER kártyával lehet bitcoint vásárolni szinte azonnal. Azért szinte, mert közben van egy 5-10 perces KYC hitelesítés a Yoti segítségével.

A vásárlást nem, de a küldés-fogadást teszteltük mind bitcoin, mind ether esetében. Bitcoint egy Ledger Nano X-ről küldtük, a küldést követően szinte azonnal megjelent egy kis felugró ablakban, hogy bitcoin érkezett. Egészen a blokk hitelesítéséig csak annyi látszódott, hogy érkezik, a hitelesítést követően már tudtuk használni.

Konklúzió

Ha a vásárló célja a HODL és a Bitcoin mellett megelégszik a Litecoin és Ethereum kriptoeszközökkel, nagyszerű választás a BitBox02. A simogatós gombokat meg lehet szokni, pár órás használat után egészen kezes lett.

Ha viszont mélyebben benne vagy a kriptoeszközökben, vagy tradeléssel is foglalkozol, vagy valamelyik decentralizált tőzsdét használod, ahova csatlakoztatnád a tárcát, akkor nem biztos, hogy jó választás. HODL célra tökéletes!

A Shiftcrypto webshopjában még további vásárlási lehetőségek vannak, többek között egy szintén új elgondolású acél tárca is, nézz körül!

Ha szeretnél vásárolni egy BitBox02-t, akkor használd a referral linkünket!

A kriptoeszközök tárolására a legbiztosabb eszköz egy hardveres kriptotárca. A paletta meglehetősen tarka, ezért, hogy segítsük a választást, végigteszteljük az eszközöket és írunk mindegyikről egy összefoglalót. Ezekben a cikkekben lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan kell beállítani az egyes eszközöket, milyen előnyeik, esetleg hátrányaik vannak. Szívünkhöz legközelebb a Cool Wallet és a Nano X áll mind a mai napig, de a többi wallet is elég kezes, mindegyik megállja a helyét.

Várjuk hozzászólásaitokat/véleményeiteket a cikkhez, illetve a közösségi oldalainkon is!

Hogy ne maradj le az új cikkekről, iratkozz fel RSS-re, vagy hírlevelünkre (jobb oldalsáv!)!

Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor az alábbi kripto címeinkre teheted meg.

  • BTC: 16sG5wXbj1m4jHur6nNikdJ9K2Rdu9NR4E
  • ETH: 0xB4185d344b1241C5129f1C18e8cCa75820b10e3F
  • LTC: MJ2hWahbpgotX8Pb2A56h6WKM1bv9fjNQ2

Köszönjük!

Szeretnél nyerni egy Trezor One kriptotárcát?

Ha szeretnél nyerni egy Trezor One kriptopénztárcát, iratkozz fel hírlevelünkre (jobb oldalsávban tudod megtenni) és kövesd a Facebook oldalunkat. Fontos, hogy csak a 2 együtt jogosít fel a sorsolásra! Minden hónap végén elemezzük az adatokat és a következő hónap első hetén sorsolunk, amely eredményét a Facebook oldalunkon publikáljuk! Várunk!

ui: Hogy biztosra menj, küld el a Facebook profilod címét és az email címed a [email protected] email címre, hogy be tudjunk azonosítani!

A témához kapcsolódó bejegyzések

Internet vs Blokklánc – Protokollmustra

Virtualis Cash

Fintechlab Design Summit 2019

PR

FacebookPay, Cardano testnet, Tron, Szabályozott svájci tőzsde, Lightning privát chat, Bitcoin Segvit2x

Virtualis Cash