Blog Pénzügy

Infláció, vagy defláció?

Várható olvasási idő: 6 perc

Negatív kamatlábak világszerte, amerikai zűrzavar, a COVID spirális hatása a gazdaságra és a bizonytalan jövőkép mind arra enged következtetni, hogy egyre többen fogják keresni a stabil befektetéseket. Ilyet azonban egyre nehezebb találni a piacon.

Jeremy Powell a Federal Reserve (FED) elnöke végre elismerte, hogy tavaly ősz óta folyamatosan a mennyiségi lazítás (QE: quantitative easing) taktikáját alkalmazza, méghozzá sikerrel, köszönhetően annak, hogy felismerték: pénzügyi ismeretek hiányában az átlagembernek elképzelése sincs arról, hogy ez mit jelent, milyen gazdasági hatásai lehetnek hosszútávon és, hogy pontosan mit is takar a monetáris politika. Több elemző és közgazdász véleménye is megegyezik abban, hogy a közeljövőben a FED a negatív kamatlábak bevetésétől sem fog visszariadni.

Az amerikai adósság a bruttó hazai termékhez viszonyítva (GDP) a 2000-es évek végén 55%-kal ugrott meg, míg húsz évvel később, 2020-ban 110%-kal. A FED több mint 1000 milliárd dollárt hozott létre a ‘semmiből’ a koronavírus kitörésének köszönhetően kialakult pánikhelyzet miatt. ‘Ingyenpénzt’ oszt, ezzel is csak átmeneti megoldást kínálva a lakosságnak. Kétség sincs affelöl, hogy magától nem fogja leállítani ezt a folyamatot, a kérdés azonban továbbra is ott lóg a levegőben: meddig mehet el a FED és mi állíthatja meg?

Mindeközben az USA halad a pokol felé, a bűnözés megőrjíti a népet, az infláció megfosztja az embereket a megtakarított pénzüktől, a munkanélküliség az egekig szökik, az állam csak nő és hízik, miközben az iskolákban óvszereket osztanak.

Infláció…defláció…

inflacio deflacio mik ezek?

A fenti ábrán azt láthatjuk, hogy a központi bankok 2008 óta milyen ütemben “fújták fel” a monetáris bázisukat. Egy bank monetáris bázisának (rövidítve M0-nak) nevezzük a készpénzállomány, a jegybanki tartalék és az egynapos betétek összegét. A “felfújták” azt jelenti, hogy például az USA-ban az elmúlt 11 éves periódusban 21%-kal nőtt a rendszerben forgó fiat pénz mennyisége. Miért nem látszódik ez a fogyasztói árindexeken? Azért, mert pénzügyi eszközöket vásároltak a rendszerbe pumpált pénzzel. A pénz egyenesen az eszközöket birtokló emberek kezébe kerül és csak töredéke érkezik a gazdaság alacsonyabb jövedelmű rétegéhez (a lakossághoz). A gazdagok így tovább gazdagodnak, hiszen elsőként férnek hozzá a rendszerbe pumpált pénzhez. Egyenletes tőkeelosztás…ez lenne a szabad és nyitott piac? Minden piac manipulált.

Amikor egy gazdaság pénzkínálatát inflációs módon manipulálják, akkor ösztönözni kell a befektetéseket. Ha a pénzt egyszerűen csak maguknál tartanák, akkor az értéke idővel csökkenne, éppen ezért inkább befektetik. De amikor hosszú évek, évtizedek óta ily módon manipulálják a pénzpiacot, az előbb-utóbb deflációs árakat fog eredményezni egyes áruk és szolgáltatások esetében, a gazdagok és a szegények közötti rés folyamatosan bekövetkező kibővülésének köszönhetően.

Olvass mást is ->  Mi az a Bitcoin? Hogyan működik? És mire használhatod?

Ha a lakosság többsége nem engedheti meg magának az egyes árukat és szolgáltatásokat (mivel a szegények száma egyre gyarapszik), akkor csökkeni fog az áruk és szolgáltatások iránti kereslet. Ha az áruk és szolgáltatások iránti kereslet csökken, akkor azt az árnak is követnie kell. Igen ám, de ennek éppen az ellenkezője vonatkozik az olyan javakra és szolgáltatásokra, amelyek nélkülözhetetlenek az élethez. Az alábbi diagram is ezt szemlélteti. Az alapvető áruk és szolgáltatások ára egyre drágább lesz. Ilyenek az egészségügyi ellátás, az oktatás, az élelmiszerek.

Infláció

Láthatjuk, hogy az alapvető termékek és szolgáltatások ára nagyobb mértékben emelkedik. A kötvények és részvények hihetetlen inflációját annak következtében látjuk, hogy a kormány folyamatosan manipulálja ezeket a piacokat. Miért csinálja ezt a FED? Mert muszáj neki. Eddig az újonnan rendszerbe kerülő pénz nem került a tömegekhez. Ez az oka annak, hogy a pénz “sebessége” folyamatosan csökkent.

A pénz sebessége

Ezért van az is, hogy a FED most már pénzt oszt az embereknek közvetlenül is és ezt a “jelenséget” úgy nevezték el, hogy univerzális alapjövedelem (Universal Basic Income, azaz UBI). Becsapós az elnevezés, a helyzet ugyanis az, hogy egyszerűen csak kifogytak a munícióból. Muszáj pénzt adni a tömegek kezébe, máskülönben az utcai zavargások átcsapnának civil háborúba.

Az emberek többségének nincs elég pénze ahhoz, hogy az alapvető hétköznapi szükségleteit megfizesse. Az UBI hosszútávon azonban pont olyan problémákkal fog szembesülni, mint a sok mennyiségi lazítás (eszközvásárlás). Elfogyott a motorból az olaj. Tovább kell növelni a rendszerben lévő pénz mennyiségét és azoknak kell odaadni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Minden, ami most történik (és a Koronavírus nem okozója ennek az egésznek, csak generátora) egy átmeneti “javulás”, de az amerikai dollár a megállíthatatlan elinflálódás útján jár.

Az utcákon békésen tüntető embereknek minden oka megvan az undorra George Floyd meggyilkolása miatt. De ez még ennél is sokkal összetettebb. Az afroamerikai közösség felháborodott, mert pénzügyileg megrekedtek és ez mind annak a folyamatnak köszönhető, amit eddig taglaltunk. Ez hosszútávon nem csak az afroamerikai közösséget fogja érinteni, ez a spirál hamarosan egyre több helyen begyűrűzik világszerte. Többek között ezért javasolt a megtakarításaink egy részét olyan alternatív eszközökben tartani, amely mögött nincs olyan kormány, magánvállalat, vagy cég, amely elinflálhatná azt.

Hogyan tovább bankrendszer?

Már csak egy hajszál választja el a nullás közeli kamatokat a mínuszostól Amerikában. Eközben a német bankok több, mint fele ad negatív kamatot az intézményi ügyfelei bankbetétjeire és több mint 20%-uk ugyanezt a politikát folytatja lakossági ügyfeleivel szemben is.

Olvass mást is ->  A monetáris politika rákfenéje

Ezek szerint fizetnem kell a bankomnak, hogy őrizze a megtakarításaimat?

Bingó! Az éremnek van viszont egy másik oldala is, mégpedig az, hogy a fogyasztók és a vállalatok így olcsóbban juthatnak hitelhez, ami élénkíti a gazdasági fellendülést. Márpedig jelen helyzetben nagyobb szükség mutatkozik a hitelek iránt, mint eddig bármikor. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi történne akkor, ha jelentősen növekedne az infláció és kibillenne a kamatfolyosóból? Az Európai Központi Bank megbízatása az árstabilitás biztosítására szól, amelynek keretében az inflációs rátát középtávon 2% alatti, ám ahhoz közeli értéken kell tartania – áll az EKB egyik közleményében.

Hosszútávon emelkedni fog az inflációs cél?

A hivatalos adatokban a jegybanki lazítás ellenére alacsonynak látszik az infláció, de a valóságban alighanem több országban is magasabb az infláció, mint amit a hivatalos adatok mutatnak. Ez már önmagában is jelentős társadalmi konfliktusforrás. Az áremelkedés valós üteme magasabb a hivatalos adatoknál, elég megnézni, mennyiből úsztunk meg egy bevásárlást tavaly és mennyit hagyunk ma a kasszánál.

Hogyan alakalmazhatná bármelyik bank hasznosan a blokklánc technológiát?

Nézzük meg a kriptotőzsdéket. Szinte kivétel nélkül mindegyik rendelkezik egy saját tokennel. Ha én lennék Jeremy Powell, nagy valószínűséggel már réges rég rendelkezne a FED egy saját tokennel amelyre kamatot fizetne (steakelhető lenne) és banki ügyfeleinek alternatív befektetési eszközként kínálhatná. Ezen túl forgalmaznék és megőriznék más kriptoeszközöket. Csakúgy, mint a JP Morgan. A központi bankok tokenjei azonban még váratnak magukra, pedig mekkorát rúgna a kriptopiacba!

Kína digitális jüan

A koronavírus nagymértékben megosztotta a világot. Amíg a felszínen a vírus ellen folyik a harc, a háttérben a világ elmulasztott egy másik szignifikáns eseményt: egy új típusú fiat-valuta születését, amely örökre átalakíthatja a pénz, a gazdasági hatalom és a geopolitikai befolyás közötti kapcsolatot.

A hivatalos kínai digitális jüan, több mint öt éves fejlesztést követően, most kísérleti szakaszban jár, hogy lassan megkezdje a fizikai törvényes fizetőeszköz helyettesítését.

A Kínai Népi Bank a múlt hónapban hozta nyilvánosságra annak tervét, hogy szuverén digitális valutája időben a 2022. évi téli olimpiára fog készen állni. A digitális jüan össze lesz kapcsolva a tulajdonosa okostelefonjával és minden tranzakció egy alkalmazáson belül zajlik majd. Kínában már 4 városban is tesztelik a digitális jüant: Shenzhen-ben, Suzhou-ban, Xiong’An-ban és Chengdu-ban.

Évekkel később visszatekintve két történelmi esemény lesz meghatározó 2020-ban, az egyik a koronavírus járvány, a másik pedig Kína digitális valutája,” – mondta Xu Yuan, a Pekingi Egyetem Digitális Pénzügyi Kutatóközpontjának vezető kutatója.

Olvass mást is ->  Az Egyesült Királyság bemutatta színarany luxusbankkártyáját

A digitális jüan fejlesztése tavaly felgyorsult, amikor a Facebook Inc. bejelentette a Libra-t.

Ehónapban jöhet a Facebook Librája?

A Facebook törekvése afelé, hogy egy alternatív központi bankká váljon a facebook világban élők számára, hamarosan megvalósulhat. A kriptoeszközök mögöttes technológiáinak állandó fejlődése egyre közelebb hozhatja azt a napot, amikor egy ilyen közösségi világhálón belül nagyobb biztonságban fogják érezni magukat ember milliárdok, mint a politika és a jegybankok esendő halandók vezérelte valós világában. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy a kriptopénzek az arannyal párhuzamosan – egymással is talán versenyre kelve – növelik értéküket a következő években.

Stakelés a kriptoeszközök területén

Ahogyan voltak az ICO-k, majd az IEO-k, STO-k, a kripto legaktuálisabb szava a stake vagy lending. Egyre több kriptotőzsde alkalmazza a stakelés intézményét. A bankokkal szemben a kriptoeszközöknél pozitív kamat van, sőt nem ritka a 4-5%, vagy akár 10%-os nyereség.

Korábban írtunk a Crypto.com-on működő és tesztelt stakelési lehetőségről, nem bíztatunk senkit ilyen jellegű tevékenységre, de mindenképpen érdemes tudni róla a jelenlegi pénzügyi környezetben.

A stakelés a banki rendszerben a lekötés lenne, a másik oldal, a hitelfelvétel is megoldott már a kripto területén, ahogyan azt már egy magyar projekt, az Inlock is biztosítja. Ha van megfelelő fedezet, lehet felvenni tetszőleges kriptoeszközt.

Azt gondoljuk, hogy egy nagy pénzügyi változás kapujában állunk,  a kérdés csak az, hogy milyen ütemben fog megtörténni és az emberek ezt milyen könnyen és gyorsan tudják adaptálni. Sosem késő elkezdeni tanulni, rossz kérdés pedig nincs. Nézz körül szolgáltatásaink között, segítünk eligazodni a digitalizáció folyamatosan fejlődő világában, szakmai segítséget és tanácsadást nyújtunk cégvezetőknek és magánszemélyeknek egyaránt.

Várjuk hozzászólásaitokat/véleményeiteket a cikkhez, illetve a közösségi oldalainkon is!

Hogy ne maradj le az új cikkekről, iratkozz fel RSS-re, vagy hírlevelünkre (jobb oldalsáv!)!

Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor az alábbi kripto címeinkre teheted meg.

  • BTC: bc1qkesas3kya3xr8kt0dlja2csn3htld6fuqrh5r6
  • ETH: 0x6Db1Bc26FE52BEda90cFA0B23Ba4E2f6a067F086
  • LTC: Lf1BT2grNobkuJE2E34ye38n5Djg2uFb5L

Köszönjük!

Szeretnél nyerni egy Trezor One kriptotárcát?

Ha szeretnél nyerni egy Trezor One kriptopénztárcát, iratkozz fel hírlevelünkre (jobb oldalsávban tudod megtenni) és kövesd a Facebook oldalunkat. Fontos, hogy csak a 2 együtt jogosít fel a sorsolásra! Minden hónap végén elemezzük az adatokat és a következő hónap első hetén sorsolunk, amely eredményét a Facebook oldalunkon publikáljuk! Várunk!

ui: Hogy biztosra menj, küld el a Facebook profilod címét és az email címed a [email protected] email címre, hogy be tudjunk azonosítani!

A témához kapcsolódó bejegyzések

Hogyan változtathatja meg az életünket a blokklánc techológia?

Virtualis Cash

KeepKey kriptotárca beállítása

Virtualis Cash

Karrierlehetőségek a blokklánc területén 2020-ban

Virtualis Cash