Blog Kriptotárca Wallet

KeepKey kriptotárca beállítása

Várható olvasási idő: 5 perc

Ez a leírás a KeepKey hardveres kriptotárca bemutatója. Az ismertebb kriptotárcákon már túl vagyunk, teszteltük a Ledger Nano S, Blue és Nano X tárcáját is. A Trezor One mellett a Trezor Model T is átment a kezünkön, a CoolWallet szintén terítékre került, most pedig a KeepKey tárcáját vesszük szemügyre.

A KeepKey tárcát a múlt heti Las Vegasban tartott Even8Con konferencia támogatója a ShapeShift adta a résztvevőknek, így mivel mi is ott voltunk, immár pár napos teszt után be tudunk számolni az eszközről.

Miben más a KeepKey, mint a Trezor, vagy a Ledger eszközei?

Ha egy időrendet nézünk, akkor a már korábban írt eszközök evolúciója az alábbiak szerint alakult:

A fenti lista alapján látható, hogy a KeepKey már egész korán megjelent a piacon. A formája egyik másik eszközhöz sem hasonlítható. Az egyik oldala egy aluminium ház, a másik oldala pedig egy teljes képernyős kijelző, ahova az instrukciók érkeznek. Mindössze egy darab gomb található az eszköz tetején, az alján pedig csak egy micro USB bemenet, ezen keresztül tudjuk összekötni a dobozban található kábellel számítógéppel.

Milyen kriptoeszközökkel kompatibilis a KeepKey?

Eleinte csak az első 6 legismertebb kripto volt elérhető a tárcához, de később a MyEtherWallet, a MyCrypto.com és az ERC-20 tokenek legjelenésével a lehetőségek gyorsan bővültek. Jelenleg natívan támogatott a Bitcoin, Bitcoin Cash, Bitcoin Gold (a KeepKey Chrome pluginen), DASH, Dogecoin, Ethereum, Litecoin, Digibyte (jelenleg csak a beta.shapeshift.com-on keresztül).

Az ERC-20 tokenek közül az AELF (ELE), Aeterenity (AE), Aragon (ANT), Augur (REP), Basic Attention Token (BAT), Binance Coin (BNB), Bancor (BNT), Chainlink (LINK), Civic (CVC), Crypto.com (MCO), CyberMiles (CMT), Dai (DAI), Decentraland (MANA), DigixDAO (DGD), District0x (DNT), Edgeless (EDG), FirstBlood (1st), FunFair (FUN), Gifto (GTO), Gnosis (GNO), Golem (GNT), ICONOMI (ICN), IOST (IOST), iExec (RLC), Maker (MKR), Melon (MLN), Metal (MTL), Numeraire (NMR), OmiseGO (OMG), Paxos Standard (PAX), Polymath (POLY), Populus (PPT), Qtum (QTUM), Ripio Credit Network (RCN), SALT (SALT), SingularDTV (SNGLS), SpankChain (SPANK), Status (SNT), Storj (STORJ), SwarmCity (SWT), TenX (PAY), Tether (USDT), TrueUSD (TUSD), WeTrust (TRST), Wings (WINGS), Zilliqa (ZIL), 0x (ZRX).

További ERC-20 tokenek a MyEtherWallet weboldalon keresztül elérhetőek. Ha a fenti listát átböngésszük, hogy az ismertebb stablecoinok megtárolhatóak az eszközön, mint a Tether, TrueUSD, Dai.

Mi a hozzáadott érték a KeepKey-hez?

Erik Voorhees és kollégái addig dolgoztak, amíg létre nem hozták a ShapeShift kriptotőzsdét, amihez a KeepKey mellett a Ledger és Trezor eszközeivel is lehet csatlakozni. Ha csak a KeepKey tárca tárca funkcióit szeretnénk használni, nem szükséges bejelentkeznünk a tőzsdére, regisztráció nélkül is használható a tárca!

Ha a regisztráció mellet döntenél, elég gyorsan jóváhagyják egy útleveles hitelesítés esetén a regisztrációt, ameélyet követően 100 FFOX tokent is kaphatsz. Ha ki szeretnéd próbálni a kereskedést is, nem csak az eszközre történő kripto fogadást/küldést, akkor nem hagyhatod ki a regisztrációt.

Kiemelt akció! Ha most vásárolsz KeepKey kriptotárcát, akkor a limitált kiadású piros, zöld, vagy szürke eszközök közül is választhatsz az átlagos feketén kívül! És most csak 49 dollár! Kattints a képre, vagy ide, hogy ne maradj le a lehetőségről! (Afffiliate link)

Mi van a KeepKey dobozában?

Az eredetiséget védő fólia átszakítása után tudjuk felnyitni az elegáns fekete doboz tetejét. Érdemes itt megjegyeznem, hogy a doboz teteje az, ahol a KeepKey felirat van. Ugyanis, ha a másik oldalról próbálkoznánk a kibontással elég ronda lesz utána a dobozunk. A konferencián többen is nekiestek, emiatt láttunk pár elég igénytelenül kibontott eszközt. Mivel egy hardveres tárca nem a mindennapok részét képezi, érdemes a dobozt megőrizni és abban tárolni hosszú távon. Akár úgy is tekinthetünk rá, mint egy jövőbeni bankra. A saját bankunkra.

A doboz (jó oldalon történő) kinyitása egy mágnes “zárral” lehetséges, ezáltal a doboz könnyedén be is csukható. A kinyitást követően megpillantjuk magát az eszközt, amely eredeti állapotában egy kijelző védő fóliával van ellátva.

Alatta találjuk meg a szükséges csatlakozókábelt, egy garancialevelet és a 12 titkos szó leírásához szükséges papírt. Ennyi, másra nincs is szükségünk. Minden további információ a doboz belső felén található webcím, ahova kell lépni az eszköz beállításához.

KeepKey beállítás lépésről lépésre.

Azt az elején érdemes tudni, hogy vagy Chrome, vagy Brave böngészőt támogat az eszköz csatlakozási módja. Mindjárt az elején a ShapeShift-nél találjuk magunkat, de ez nem probléma! A https://keepkey.shapeshift.com/get-started/ oldal részletesen bemutatja a szükséges lépéseket, amelyek az alábbiak.

Kiegészítés: Ha nem sikerül párosítani a KeepKey-t elsőre a ShapeShift tőzsde platformjával, az amiatt lehet, hogy az eszközöd firmware-je elavult. Ebben az esetben lépj a 3. pontra, tedd fel a frissítést és térj vissza az első pontra! (Köszönjük az olvasói hozzászólást!)

  1. Lépj a ShapeShift platformra – van lehetőség regisztrációra is, amiért 100 FOX tokent ad a tőzsde, de a teljes használathoz KYC és AML szükséges. Csak a hardveres eszköz használatához viszont NEM kell regisztrálni a tőzsdén!
  2. Párosítsd össze a KeepKey-t a platformmal. Ehhez kattints a “Connect your wallet” részen a KeepKey logo-ra. Ha a KeepKey Updater program a gépeden van, ez gyorsan megtörténik. Ha nincs, lépj tovább.
  3. Töltsd le az Updater programot. Telepítsd fel, indítsd el és kattints az “Update Now” feliratra. Csak akkor van erre szükséged, ha új eszközöd van, vagy frissíteni kell az eszköz firmwarejét. Kövesd az eszközön megjelenő információkat. A frissítés közben többször le kell bontani és újra összekötni az eszközt a gépeddel, néha a tetején található gombot is meg kell nyomni, de erről az Updater vagy az eszköz kijelzője értesít. Ha a frissítés kész, zárd be a programot és lépj vissza a ShapeShift platformra.
  4. Inicializálás. Kattints az “Initialize Keepkey” feliratra a folytatáshoz. Ha új eszközt állítanál be, akkor azt válaszd ki, ha egy régit állítanál vissza, akkor azt. Vélhetően új eszközöd van, ha ezt olvasod, így lépj tovább arra. Adj nevet az eszköznek, állíts be PIN kódot. A kijelzőn megjelenő számok alapján a számítógépeden megjelenő PIN padon kattints a számok helyére. Ha ezzel megvagy, megkapod a tárca helyreállítási magjának biztonsági szavait. A KeepKey esetében ez 12 szót jelent. A dobozban kapott papírra írd fel ezeket és tedd el jól!

  5. Küldés és fogadás. Ha sikerült minden, megjelenik a ShapeShift felülete. A bal oldali Assets menüpontban kiválasztod a szükséges kriptoeszközt és máris tudsz az eszközre kriptot fogadni. A cím fogadásnál meg kell adnod a korábban beállított PIN kódot. Hogy biztosra menj, kérd le a BTC címet (ha azt fogadnál) az eszközre, hogy megbizonyosodj, jó a cím.

Fontos, hogy ne bízz, ellenőrízz! Minden esetben!

A ShapeShift tőzsdét részletesen bemutattuk egy korábbi cikkünkben, ha nem ismered és szeretnél egy másik alternatívát meglévő Coinbase, Bitpanda, vagy a Binance tőzsde mellé, akkor egy jó választás lehet, mert a ShapeShift esetében nem a tőzsdén kell tárolnod az eszközeidet, hanem akár a KeepKey tárcáján.

Alternatíva lehet egy Ledger Nano X-re?

Attól függ, mire használja a felhasználó a tárcákat. Ha HODL miatt, akkor teljesen mindegy, hogy melyiket. Ha napi szinten kereskedne, vagy használná a kripto eszközeit, akkor mindenképpen a Ledger Nano X a jobb választás, tekintettel a Bluetooth képességeire. Dönts úgy, ahogy Neked a legjobb. Az általunk tesztelt és jelenleg piacon levő hardveres tárcák megbízhatóak, mindegyiket csak ajánlani tudjuk. A felhasználás módja dönthet egyik, vagy másik mellett.

Ami dönthet a KeepKey mellett, ha mondjuk a Ledger Nano S-el hasonlítjuk össze, az az eszközön tárolható kripto eszközök száma. Amíg a Nano S csak 3-4 kriptot tud kezelni egy időben, addig a KeepKey esetén ilyen probléma nem áll fenn. Minden a ShapeShift-en elérhető kripto használható vele egy időben.

Ahogyan a Ledger és a Trezor sem decentralizált, a KeepKey sem, mivel ha a platform nem működik, az eszköz sem… Ahogyan a Ledger esetében a Live nélkül nem kezelhetjük a tárcákat, a Trezor esetében a wallet.trezor.io cím elérhetetlensége esetén lehetnek gondjaink.

Emiatt szükséges, hogy a decentralizált tőzsdék szaporodjanak, ahogyan maga a komplett decentralizált hálózati működés is.

Várjuk hozzászólásaitokat/véleményeiteket a cikkhez, illetve a közösségi oldalainkon is!

Hogy ne maradj le az új cikkekről, iratkozz fel RSS-re, vagy hírlevelünkre (jobb oldalsáv!)!

Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor az alábbi kripto címeinkre teheted meg.

  • BTC: 3CmeUs1PjHs5158rHKRwLRye4c4PpFQ93A
  • ETH: 0xB4185d344b1241C5129f1C18e8cCa75820b10e3F
  • LTC: MJ2hWahbpgotX8Pb2A56h6WKM1bv9fjNQ2

Köszönjük!

Szeretnél nyerni egy Trezor One kriptotárcát?

Ha szeretnél nyerni egy Trezor One kriptopénztárcát, iratkozz fel hírlevelünkre (jobb oldalsávban tudod megtenni) és kövesd a Facebook oldalunkat. Fontos, hogy csak a 2 együtt jogosít fel a sorsolásra! Minden hónap végén elemezzük az adatokat és a következő hónap első hetén sorsolunk, amely eredményét a Facebook oldalunkon publikáljuk! Várunk!

ui: Hogy biztosra menj, küld el a Facebook profilod címét és az email címed a [email protected] email címre, hogy be tudjunk azonosítani!

A témához kapcsolódó bejegyzések

Lengyel aranytartalék, Digitális valutaháború, Georgia a decentralizált bitcoin bányászatról, Skrill

Virtualis Cash

Top 10 kripto üzleti és befektetési ötlet 2019-ben

Virtualis Cash

Mi is az a Social Engineering és miért fontos?

Virtualis Cash